Német RTL adás egyik klasszikus retro játékát dolgozzuk fel új formátumban. A lényeg, hogy egy kisebb 4-5 fős csapat utolsó tagjának fel kell ismerni egy dalt. Egy két méter hosszú asztal előtt ül 5 játékos. Az első kivételével mindegyiknek a fején jól szigetelt fülhallgató, amelyben viszonylag hangosan free jazz zenét hallgat. Az első játékos meghallgat egy ismert szám jazz feldolgozásának részletét. Neki saját stílusában ezt kell tovább adnia. Amikor lelkileg felkészült a produkcióra megveregeti a mellette ülőnek a vállát, aki leveszi a fülhallgatóját. Eldúdolja, vagy elénekli neki a produkciót. Addig meg így, ameddig a sor az ötödik emberhez nem ért. Az ötödik embernek kell megmondani, hogy mit hallott. A játékban csak ismert slágereket használunk fel, mert általában a végére úgy eltorzul, hogy felismerhetetlenné válik.
Bemutatkozott a Békési Pálinka Centrum internetes pálinkafőzdéje: lefolyt az első Békési párlat, amelyet távvezérlésről, száz kilométerről készítettek.
Az Európai Bor-és Gasztronómiai Egyesületek Szövetsége (CEUCO) Európa-díjat adományozott a villányi Bock pincészetnek és a budapesti Bock bisztrónak.
A Magyar Borklub által 2011-ben először megrendezésre kerülő Magyar Borok Mestere elnevezésű fajtaborversenyen a legtöbb pontot a badacsonyi Borbély Gyula (Borbély Családi Pince) szerezte a Fehér Borok Mestere versenyében, megelőzve ezzel Kiss Istvánt (Fitomark 94) és ifjabb Szepsy Istvánt (St. Tamás).